Syrius Kutyaiskola Kutyaovi 2025.01.18.

º
Syrius-Kutyaovi-2025-04

A mai ovis órán mozgalmas feladatokkal igyekeztünk melegen tartani mindenkit, miközben a havas pálya igazán izgalmas terep volt a párosoknak.

Behívás, laza séta pórázon, falatkövetés, figyelem a gazdira – mindegyik feladat nagyon fontos ahhoz, hogy a hétköznapokban és a Syrius kutyasulis órákon is eredményesen tudjanak együttműködni a kiskutyák a gazdáikkal. Kezdetben egymástól nagyobb távolságban gyakorolták a feladatokat, majd egyre közelebb kerültek a pajtások egymáshoz – ez már nagyobb kihívás volt! Azonban a sok-sok finom falatnak és a gazdi dicséretének köszönhetően könnyedén és jókedvűen teljesítettek a kölykök minden gyakorlatot.

Amikor már igazán bemelegedtek a kiskutyák, szorosan egymás mellett is tudtak a gazdira figyelni. Megfűszerezve az alap együttműködési feladatokat érdekes trükköket is tanultak a kutyák, mint például a forgás, tolatás. Fontos észben tartanunk, hogy egy kölyökkutya tanítása során fokozatosan haladjunk, sokszor dicsérjük és jutalmazzuk már a próbálkozásokat is éppúgy, mint a sikeres feladatokat. A legfontosabb pedig, hogy élvezzük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

TOVÁBBI TANÁCSUNK:

BÖNGÉSSZEN A BEJEGYZÉSEK KÖZÖTT

Kutyák Csillaga vetélkedő 2024.06.01.

A Syrius Kutyaiskola már 2010 óta, kisebb kihagyásokkal rendezi meg, a Kutyák Csillaga vetélkedőt. Próbáljuk minden évben más feladatokkal meglepni a kutyákat és gazdáikat. Természetesen,

Bővebben »
Kutyaegészség

Házirend a SYRIUS Kutyaiskolában

Nálunk nincsenek különleges szabályok, háklis viselkedés-kutatók! Itt elég, ha megtörlöd a cipőd talpát, mielőtt belépsz a helyiségbe. 😀 Nem győzzük elégszer ismételni; ha az ember

Bővebben »

Syrius Kutyaiskola havas január

Végre évek óta, ismét hó borította az iskolát! A télies időben, a kutyák nagy örömére, sokat hancúroztak a hóban a gazdákkal, és a kutya barátokkal.

Bővebben »
Megszakítás