A Syrius Kutyaóvodában – sok minden más mellett – az egyik legjobb dolog, hogy bármikor, bármelyik szombati foglalkozáson meg lehet jelenni kutyástól, akár Anyuka, Apuka és Gyerekek családi programként érkezhetnek – előzetes bejelentkezés nélkül is. Minden szombaton 10 órakor kezdődnek a kutyaóvoda foglalkozásai, így nincs szükség arra sem, hogy a pénteki bulit követően hajnalban, zúgó fejjel szidjuk azt, aki kitalálta, hogy kölyökkutyát kell vásárolni, meg azt, hogy kutyaóvodába kell vinni.
Mindezen dolgok mellett az is nagyon jó dolog, hogy fantasztikusan zöld környezetben, friss levegőn, nyugalomban tölthetjük el az időnket; olyan, mint egy nagy erdő közepén egy futballpályányi tisztás lenne (persze bekerítve, hogy ne a foglalkozásról induljanak a kölykök felfedező útra.
Ha arra gondolunk, hogy mennyire kedves, aranyos, szórakoztató az a kis szőrpamacs, amelyet a Családunk befogad (és másnap már elgondolkozunk rajta, hogy jó ötlet volt-e befogadni, hiszen egészem biztos, hogy a legváratlanabb pillanatokban keveredik a lábunk alá, csetlünk-botlunk a forró tepsivel, mint törzsvendég a kocsmában a felesével, és még szívből nem is tudunk rá haragudni, hiszen olyan édes, és azt is elfelejtjük, hogy a büdös dög tegnap ellopta a papucsunkat, és miszlikekre rágcsálta… 😀 )
Azt gondolnánk, hogy a kis szeretetgombócokkal nagyon egyszerű megtanítani, hogy mielőtt bejönnek a szobába, töröljék meg a lábukat, avagy nem habzsoljuk az ételt, továbbá nem pisilünk az étkezőasztal árnyékába, és időben szólunk, ha kaksizni kell, továbbá rohanunk, ha a gazdánk hív bennünket, nem pedig ezer érdekesebb dolgot kell megnéznünk még [tudtátok, hogy a gazdák túlnyomó többsége szerint a kiskutyáknak 32 izomcsoport van a fülükben, amelyek kizárólag arra hivatottak, hogy toronymagasból ejtsenek a hívó szóra… 🙂 🙁 ].
Nem, egyáltalán nem könnyű összeszokni, összehangolni a viselkedésünket (mármint a kölyök és a gazda összeszokása a kölcsönös elégedettség érdekében).
Pedig, nagyon egyszerűnek tűnik a feladat: vegyél pár lelkes kutyavezető-oktatót; Syrius Soma, ~ Évi, ~Bogi, és ~ Laci az, aki letörli könnyeinket, lelki vígaszt nyújt, aki bíztat, dicsér, bemutat, kúszik-mászik, gügyög a kölyökkutyával, meg néha az elkeseredett gazdának.
Aztán kell még az előbb már emlegetett szőrös szeretetbomba, a kölyökkutya, aki csakis azért van velünk az óvodában, hogy a tanulás helyett játszon, felfedezze a világot, a füle botját se mozgassa ránk, pedig otthon úgy ragadnak, mint a bélyeg.
És, persze, itt vagyunk mi, a gazdák, akik utálnak égni a többiek és az oktatók előtt, akik szégyeljük, hogy mennyire balfékül viselkedik a kölyök, pedig egész héten mint a kisangyal, olyan jó volt. Hallottunk már egy és mást a kutyaoktatásról, és már a kétszázadik K9-es Reels, vagy TikTok videót néztük meg, és mindent is tudunk, csak nem sok mindent jól. 😉
Nade! Miért is kell idejekorán kutyaóvodába „kényszeríteni” a kutyakölyköt? A legfontosabb ok: a kutyák szocializációja! Nem lehet elég korán kezdeni. Ahogy halad az idő, egyre nehezebb lesz a kutyáinkat az alapvető dolgokra megtanítani.
Legfontosabb dolog, hogy a kiskutya idejekorán megtanulja, hogyan kell viselkednie, ha találkozik egy idegen emberrel, vagy egy másik kutyával, vagy éppenséggel a Nagyi kedvenc macskájával, idegen állatokkal, utasokkal a közlekedési eszközökön, a séta során egy tarajos gőtével, vagy egy vaddisznóval a belvárosban…
Nagyon érdekes volt látni, hogy a mai órára elhoztak két (gyönyörű) közép spitz kutyát, akik ugyan már 10 hónaposak, de még nem találkoztak másik kutyákkal, csak otthon egymással, és azért hozták el őket, mert otthon egymással „nagy csatákat” vívtak, és olyankor működött az a bizonyos 32 izomcsoport a fülükben… 🙁
A két testvér teljesen „meg volt döbbenve”, hogy más kutyák is léteznek; bár, az egyik kutyus lassacskán feltalálta magát, legalább sétált egyet a terepen, körbenézett, körbeszaglászolt, de a másik lecövekelt ott, ajhol elengedték, és mindentől, mindenkitől félt. El nem tudta képzelni, hogyan került ő most ide, meg miért, pedig Syrius Soma „igazgató bácsi” melléfeküdt a földre, hogy a kutya ne érezze, hogy felülről rátelepednek. Az összes eredmény annyi volt, hogy egy-kett (tényleg nem több) jutalomfalatot elfogadott a foglalkozás vége felé. Lesz még mit dolgozni velük, hogy beilleszkedjenek a közösségbe, és ők is úgy játszanak a többiekkel, hogy a gazdáikat leverjék a lábukról…
Az „ül-fekszik-áll-lábhoz” vezényszavak megtanítása viszonylag nem nagy kunszt; a kiskutyák a hasukért szinte bármit megcsinálnak, csak okosan és következetesen kell tanítani őket, és ezeket a módszereket már a kutyaóvódában megtanítják nekünk, hogy mi hogyan tanítsuk a kölykünket. Viszont, van egy nagy mumus, amit nem lehet elégszer gyakorolni, az óvodában is, később majd a kutyaiskolában is, de otthon is kell a gyakorlásra időt szakítani. Ez a feladat az úgynevezett behívás, vagyis, a kutyának – bármilyen helyzetben (játék, vadászat, harc, stb.) – a gazda hívására ott kell hagynia csapot-papot, és oda kell mennie a gazda lábaihoz.
A behívás során megmosolyogtuk azt a tacskót, aki pár lépéssel a gazda elérése előtt úgy gondolta, hogy sokkal érdekesebb egy közelben lévő másik kutyával váltani pár kutyaszót, és nagy ívben elkanyarodva elrohant purparlézni, ahelyett, hogy a gazdinál lejelentkezett volna. Természetesen, akkor nem vigyorogtunk annyira, amikor a saját kutyánk is arrébb kóricált, sürgősen egy rossz felé dűlő fűszálat kellett megigazítania, és ő nem tehet arról, hogy az a gazdától vagy öt méternyire volt… 😀
Sok-sok munka, gyakorlás, játék szükségesahhoz, hogy a behívás eredményes legyen, hogy a kutya örömmel menjen, ha hívják, és, ha meghallja a gazdától a nevét, vagy a hívószót akkor boldogan, és feltétel nélkül, azonnal fusson a gazdához, mert dicséret, szeretgetés, esetleg még jutifalat is lesz belőle – és mindegyik nagyon jó érzés számára…
