Syrius Kutyaiskola Pécs - foglalkozás a városbanA Syrius Kutyaiskola mai foglalkozása olyan volt, mint a Szaharában az eső: mindenki nagyon várta, és mindenkinek felüdülést hozott.

A kutyák és gazdáik életében az egyik meghatározó dolog a kutyák viselkedése emberek között, a forgalomban. Engedetlen, kiszámíthatatlan viselkedésű kutyával sétálni majdnem maga a kínszenvedés. Mindannyian láttunk már olyan “sétáló” kutyát, amelyiket úgy kell levakarni minden egyes sarokról, lámpaoszlopról, mert minden egyes üzenetet neki pisilt a város összes kutyája, és azt neki feltétlenül el kell olvasni, újabb sms-t kell föléjük pöttyinteni.

Az sem ritka látvány, amikor a kutya sétáltatja a gazdáját; húzza-vonja maga után a szerencsétlen gazdát, vagy csalingázik a lába előtt, hogy a gazda sétája abból áll, hogy ne essen keresztül a saját kutyáján, vagy a pórázon.

Azért, hogy velünk ne forduljon elő hasonló kényelmetlenség, a kutyával történő séta öröm és kikapcsolódás lehessen, a Syrius Kutyaiskola oktatói egy teljes foglalkozásos városi képzést illesztettek a programba – nem is akárhogyan!

A tanfolyami csoport 10 kutyából állt, mindegyikhez minimum 1 gazda tartozott. A kutyaiskola oktatói és önkéntesei szinte teljes létszámmal kivonultak a foglalkozásra, segíteni a képzést!

Köszönjük szépen a kutyaiskola személyzetének, hogy ekkora energiákat mozgósítottak annak érdekében, hogy megtanítsák a kutyáinkat a kulturált városi viselkedésre! Megterveztek, megszerveztek előre minden lehetséges szituációt, és minden egyes kutyával el is végeztették a gyakorlatokat; hoztak biciklit és gördeszkát, amivel a sétáló kutyák között elhajtottak. Zörögtek a gördeszkával, csengettek a biciklivel, kiabáltak a kutyákra, hogy félre az útból. A járdán fáradhatatlanul sétált fel-és alá az egyikük, kezében egy esernyővel (mert azt is hoztak magukkal), és a sétáló kutyák előtt rázta az ernyőt, majd felpattintotta, éppen úgy, mint amikor hirtelen kitörő záporban azt szokták tenni az emberek.

Volt olyan gyakorlat, amikor a járda szélére kutyakekszet (helyi nyelven: kekszimanókat) és májas húskenyeret kupacoltak fel, amelyre a sétáltatás során a kutyát “véletlenül” rá kellett vezetni, és azt tanultuk fel, hogy a kutya miként ne vegye a szájába az ételt, miképpen utasítsa el az idegen ételt. Még arra is kiterjedt a figyelem, hogy azt is megmutassák, mi a helyzet akkor, ha mégis megtörténne a baj, és a kutya felkapná az ételt.

Volt mindenféle, a valós életben tényleg előjövő szituáció gyakorlása; szűk helyen egymással szemben haladó kutyák el – illetve kikerülése, úttesten való biztonságos átkelés (ültetés az úttest szélén, és csak vezényszóra az átkelés), séta libasorban és párosával a járdán, a park ösvényeit helyettesítő erdei ösvényen.

Hogyan viselkedik az áruház, vagy a kocsma bejárata elé kikötött kutyánk nélkülünk? Ezt is gyakorolhattuk: egyesével gyakoroltuk, hogy kikötjük a kutyánkat, kimegyünk a látóteréből (elbújtunk a sarok mögé), és a kutyaiskolások elvonultak a kutya előtt egyesével, párosával, biciklizve és biciklit tolva, másik kutyával. Nagyon szépen viselkedtek a kutyák, legtöbben nyugodtan bevállalhatjuk, hogy bemegyünk a kocsmába akár két korsó sört is meginni, a kutya nyugodtan meg fog várni, nem tépi szét a betérni szándékozó szomjazókat, nem ugrik rá az emberért siető asszonyokra. 🙂

Nem tudom, ki és hogyan van vele, de számomra a legutolsó szituációs gyakorlat egyszerűen fantasztikusnak tűnt; egyszerre volt rendkívül hasznos, életszerű, és rendkívül megható.

Amint már mondottam volt az elején, a teljes Syrius Kutyaiskolai személyzet kivonult velünk, és aktívan előadták az utcai járókelők szerepét az általuk előkészített szituációkban, és ebbe vonták be a kutyáinkat. Az utolsó gyakorlatnál felsorakoztak egy kisebb tér szélességében, minden eszközükkel, személyiségükkel egy közeledő, hangoskodó, jó kedélyű társaságot formáztak. Mindegyik kutya és a gazdájuk szemben haladt velük, mint ahogyan az sétáltatásnál is előfordulhat. A csoport hangosan, kedélyesen körbevette a sétáló párost, szoros gyűrűbe fogta őket, dicsérték a kutyát, simogatták, beszélgetést kezdeményeztek. A kutyának le kellett ülnie, és tűrnie kellett a pár centiméterre lévő csoport tagjainak viselkedését.

Fantasztikus érzés volt! Nekem, a csoport közeledéséről egy amerikai film jutott eszembe, amikor a küldetésüket teljesítő hősök a zene felemelő hangjaival vonulnak felénk – éppen csak a zene hiányzott. Amikor szoros gyűrűbe fogtak bennünket, akkor úgy záporoztak a kérdések, mint amikor a pécsi vásáron forog az ember: ” De szép kutya, mennyi idős, milyen fajta, hol vette… stb.”

Ez a foglalkozás egyszerre volt rendkívül tanulságos, szórakoztató és felemelő. Megfigyelhettük a kutyáink viselkedését sokféle szituációban, láthattuk erősségeit és gyengeségeit. Megtanultuk kezelni és vezetni a városi forgalomban a kutyákat, jó tanácsokat kaptunk, gyakorolhattuk a nehezebb feladatokat. A nap sütött, a kutyák nagyon szépen dolgoztak, és az oktatók csapatáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni; nyugvást bízhatunk abban, hogy az ő lelkiismeretes, szívből jövő felkészülésük, tudásuk átadása a mi kutyáinkat is sikeres kutyaéletet fog eredményezni.

SHARE IT:

Commenting area

  1. Szilágyi Éva 2014-03-26 at 11:03 · ·

    Bár “vérengző fenevadunk” a bátor Pimpanyúl a foglalkozás nagy részét fekve töltötte, én jól szórakoztam. Somának, Fecónak és minden segítőjüknek köszönet a munkájukért.

    • Nem vagy egy kicsit túl szigorú Pimpához? Nagyon sokat fejlődött, arról igazán nem tehet, hogy egyike a legkedvesebbeknek.

      Különben is; talpon volt, és nem is horkolt. 🙂 🙂

Comments are now closed for this article.