2015. június 22-én számoltunk be a Syrius Kutyaiskola Pécs – Osztálykirándulás a Pikec Čarda -ba címmel arról a nagysikerű közösségi programunkról, amelynek a végén a szerző – Németh Tímea – azt írta:”Folytatás mindenképpen? Coming soon?”

És a „soon már comingolt is”, vagyis a Syriusok Nagy Csapata ma délelőtt 11-kor, gyönyörű őszi napsütésben a Domus parkolójából ismételten nekivágott a pikeci közösségi kulináris kalandnak.

Csupán a hagyományőrzés, meg az ízek miatt kerültek elő most is az utazás során a pálinkás butykosok, hiszen a hangulatjavításra igazán nem volt szükség; mintha egy harmadikos gimnáziumi osztály zsizsegése töltötte volna be buszra várakozás perceit, az utazás másfél óráját, olyan vidámság uralta a tereket. Komoly felnőtt emberek felhúzták a móka-arcukat, a parkolóban maradtak a napi nyűgök és gondok, és csak a színes jókedv volt az útitársunk az indulástól a hazaérkezésig.

A terv nem változott az első osztálykiránduláshoz képest: „A terv az volt, hogy eszünk egy jót, iszogatunk és nagyon jól érezzük magunkat.” Örömmel tesszük közzé a nagyvilág számára: a foglalkozás a célját elérte, a kitűzött tervet maradéktalanul teljesítettük! 🙂

Az utazás gond nélkül zajlott; a busz és a beszélgetés halkan duruzsolt, régi és új ismerősök beszélgettek, a lassan őszbe forduló táj suhant mellettünk. A legtöbb izgalmat az utazás során az jelentette, hogy a bezdani hídnál a szerb oldalról vissza kellett fordulni a horvát oldalra, mert egy igen-nagyon-elengedhetetlenül fontos pecsétet elfelejtettek rányomni az utaslistára. (Aki nem ismerné a környéket: a szerb ellenőrzőponttol busszal 3,2 percnyire van a Pikec Csárda…) Rendnek pedig lennie kell!

Sikerrel véve ezt az akadályt is, hamarosan az 1970-es években landoltunk. Itt – nagyjából – akkor állhatott meg az idő, és úgy is maradt, mind megjelenésben, mind habitusban – elmondani nem lehet, látni, kipróbálni kell. Talán a képekről átjön ez a hangulat.

A csárda terasza, ahol már le volt foglalva a hely számunkra (és még vagy kétbusznyi más nép is itt élvezkedett a napsütésben és az ízekben), a Duna folyóra néző, összetolt asztaloknál, padoknál.

És kezdetét vette a Syrius Gasztronómiai ízkavalkáddal egybekötött, röpke 4 órányi eszem-iszom-kvaterka parti; előételként – a most már hagyományosnak mondható – füstölt halak érkeztek a tányérokon, egy kicsi sajttal, egy kicsiny citromkával, néhány fehér hagymakarikával, puhabélű fehér kenyérkével (az nem említésre méltó, csak a történeti hűség kedvéért említődik: 1-2-3 pelinkovac is bezuttyant a hal elé, utána pedig egy kis Jelen pivo, vagy helyi száraz fehérbor, csak a hal úsztatása miatt…).

Ha megkérdeznék, hogy milyen volt ez a kis előétel, csak egy szóval lehetne válaszolni: ízorgia. Esetleg: ízbomba.

Természetesen, a főételre, a bográcsban főtt vegyes hallevekre várni kellett, hiszen akkor akasztották a bográcsokat a tűz fölé, és akkor kezdték frissen, csak itt, csak most, csak nekünk (meg minden új vendégnek) főzni a dunai hallevet. Mit ne mondjunk? Ezekben a tüzes étkekben benne volt a rengeteg, friss halszelet, az összes dunai hajós élettapasztalata, amely apáról fiúra és unokákra szállt; találkoztunk egy volt pécsi televíziós sportriporter hölggyel, aki bajai származású, bajáról Hercegszántóra ment a család egy rendezvényre, és onnan átugrottak egy jó hallevet enni… Akkor most miről számoljunk még be? Hogyan dicsérjük tovább a bográcsos költeményeket?

Ugye tudja mindenki, hogy a 11 emelet igencsak magasnak számít az átlagos házak között? És a 11 magas dobostorta? Na, igen! Az is magasnak számít a dobostorták között. És nem csak a magasságával tűnt ki ez a helyben készített torta a dobostorták országában, hanem a pompázatos, ínyet babusgató ízével is. Nos, ilyen torta volt a mai nap étek-záróképe. Halleluja! 🙂

Jöttünk, láttunk, ettünk, ittunk, újra visszamennénk! Akár holnap is! Ahogyan Németh Timi az első osztálykirándulás után már megfogalmazta: ” Folytatása következik… Coming soon…” 🙂

[wppa type=”slide” album=”16″ size=”auto” align=”center”][/wppa]