Syrius Kutyaiskola Pécs - második gyakorlati óra 2014. első tanfolyamánAzért mégiscsak január van, még akkor is, ha ma sem volt igazi tél. Amikor besötétedik, akkor már hűvös is van, meg a villanyfény mellett is más a pálya. Ami azonban most sem volt másképpen, mint az első órán: az osztály létszáma változatlanul teljes, a hangulat változatlanul kiváló.

Határozottan látszott a kutyákon, hogy már másodszor találkoznak az iskolában. Kezdenek kialakulni az iskolai klikkek, a barátkozók, a morgolódók, a kíváncsiskodók, a játékosak, az óra alatt sutyorgók (ja! bocsi – ugatgatók).

A kutyák sokkal nagyobb bátorsággal közeledtek egymáshoz, szemmel láthatóan élvezték egymás társaságát. Egyáltalán nem lennék meglepődve, ha a következő foglalkozás szünetében már együtt bandáznának, és uzsonnájukat cserélgetnék, megkóstolnák egymás kedvenc falatait. 😉

Nade, mi volt a mai foglalkozáson?

Folytattuk ott, ahol az előző órán abbahagytuk. Ez annyit jelent, hogy továbbra is a kutya-gazda kapcsolat megerősítése volt a hangsúlyos, azaz a gátak lebontása a kimondott cél.

A foglalkozás keretében a legfontosabb az volt, hogy elérjük: a kutya figyeljen ránk, ha nem történik semmi, akkor is nézzen fel ránk, hogy “na, most akkor mit fogunk csinálni?”.

“Bemelegítésként” a kutyáknak a kezünkből kellett kiszedni a jutalomfalatot, miközben mi mozgásban voltunk.

Erre épült a következő feladatsor is: bóják között haladtunk, kezünkben a jutalomfalat, amelyet úgy követtek, mint Tom és Jerryben Jerry az ételillatot. Minden bólyánál megálltunk, felkínáltuk a jutalomfalatot, majd újra sétári hívtuk az ebet. A bójasor végén Soma illetve Fecó fogta kezébe a pórázt, mi visszakocogtunk, és magunkhoz hívtuk a kutyát. Érdekes, hogy a legrakoncátlanabb ifjút sem kellett összeszedni a pálya másik feléből, mindegyik úgy rohant a gazdához, hogy a hátsó lábuk a fülüket érte.

Volt még pár hasonló gyakorlat, majd rövid szünetet követően a motívációs gyakorlatokkal folytatódott a tanóra. Távolról nézve játéknak is tűnhetett volna, ha nem játék lett volna, méghozzá olyan játék, ami a kutya-gazda kapcsolatot hivatott erősíteni, felépíteni.

Elfektetett, kb. 10-15 cm élmagasságú pallókon kellett a kutyákat “átugratni”, földre fektetett csúszós lapon átvezetni., magas, asztalt utánzó szerkezetre felállítani, amelynek a teteje nem csúszott, de a kutyáknak az eredendő “tériszonyukat” le kellett győzni, amiben a gazdák közelsége, jutalomfalatai és megnyugtató szavai segítették őket.

A legnagyobb népszerűséget a kis dobogóra helyezett párna szerezte: a gazda helyett foglalt a párnán, majd jutalomfalatokkal rávette a kutyát, hogy kerülje meg őt, bújjon át a lába alatt, menjen rajta keresztül és kasul. A nagy vidámságon túl ennek a gyakorlatnak az értelme az, hogy a kutya feltétlenül ragaszkodjon a gazdához, érezze a gazda testét, közelségét, mélyüljön el a kötődés.

Természetesen, az oktatóink házi feladatról sem feledkeztek meg, még szerencse, hogy a kutyák nem kapnak írásbeli otthoni leckét: annyi a feladat, hogy játszunk a kutyával “ülőpárnásdit”, valamint gyakoroljuk a falatkövetést, és azt, hogy a “rám” vezényszót, illetve annak alaojait gyakoroljuk.

Sajnos, az esti sötét miatt kevés fotó készült, szám szerint 5 db jutott hozzánk, amiért nagy köszönet illeti Mittly Nikolettet. Köszönjük szépen a képeket.

SHARE IT:

Comments are closed.