Milyen érzés az első versenyre készülni? Még most is reszket egy kicsit a kezem a billentyűzeten, ha az egy héttel ezelőtti első versenyünket visszaidézem magamban… 🙂

Annyit elmondhatok, hogy nagyon izgalmas, lábremegős, gyomor összeszorítós, és még sorolhatnám a stressz szó szinonimáit.

Ezeket az érzéseket sikerült megtapasztalnom a múlthét végén, Győrzámolyon, ahol részt vettem Rio-val életünk első agility versenyén.

Péntek délután indult a négy fős tárasaság hat kutyával a fedélzeten.  Már előző napokban is kerülgetett a rosszullét, az úton pedig a következő szavakat kimondani is tilos volt: agility, verseny, futam, zóna és egyéb, a sporttal és kutyával kapcsolatos kifejezéseket kértem, hogy mellőzzük, mert Mészáros Petra autója bánja.

Megérkezésünkkor hamar találtunk sátorhelyet és remek társaságot. Az este hipp-hopp elrepült és a szokásosnál is gyorsabban lett reggel.

Elvittem sétálni Rio-t és nagyon úgy tűnt, hogy csak mi nem tudunk aludni. Megbeszéltük az élet nagy dolgait, és azt is,  hogy ez most egy kicsit más nap, mint a többi. Ma jobban kell figyelnie rám és nekem is rá. Ma verseny van. Bár ez „csak” kezdő verseny volt, még csak nem is hivatalos, de akkor is…

Persze a reggel hatból villámgyorsan lett reggel nyolc óra (bár a melóhelyen repülne így az idő), következett a pálya bejárása. Nem volt túl bonyolult, és még csak nehéz sem, de most volt az első éles helyzet, hogy nyolc percem volt megtanulni melyik akadály után hova kell futni, hogy a következőt teljesíteni tudjuk.

Eljött az időnk. A maxik végén kerültünk sorra. A rajtszámom 56-os. Nem mondanám, hogy a szerencseszámom, de rögtön Apukám jutott eszembe, mert ő ’56-ban született, talán mégis csak ez lesz a nyerő startszám. Végig az járt a fejemben, hogy csak el ne felejtsem a pályát. Megkaptuk a bírótól a jelzést és akkor hajrá. Az első futamunk, az agility, szépen sikerült egy verő hibát vétettünk, de Rio nagyon szépen végrehajtotta a palánk zónát.

Jöhetett a következő futam, egy jumping pálya volt. Sajnos a vége kizárásra sikeredett, mert az alkarom hozzáért az egyik akadály kitörőjéhez és ugye a szabály az szabály, a felvezető nem érhet az akadályokhoz, mert az kizárást von maga után. Na, nem baj! Majd holnap.

A versenyek egész nap folytak, ahogyan az eső is. Egészen vasárnap reggelig. Szerencsére, az eső elállt a második versenynapra. Mire a pályát jártam már csak a fű volt vizes. Ekkor már nem izgultam annyira, mint az előző nap. Két jumping futamunk volt a kiírás szerint. Az elsőbe sajnos megint volt egy verő hiba, de Rio nagyon gyorsan futott és ennek rettenetesen örültem. A második pálya egy picit bonyolultabb volt, mint az előzőek, de legnagyobb meglepetésemre és örömömre ez a futamunk hibátlan lett és éppen, hogy lemaradtunk két század másodperccel a dobogó harmadik fokáról. De ez nem számít, amiért mentünk, azt megkaptuk! Jó pályák, Rio szép zóna palánkja, végig szépen dolgozott és figyelt, én nem felejtettem el a pályát. bele kóstoltunk milyen a versenyzés, kiváló társaság és határtalan jó kedv.

Legközelebb már hivatalos versenyre megyünk A1 maxi kategóriába indulunk Rio és én.

Tessék nekünk szurkolni!!!