European Open 2014. és ami előtte történt

European Open 2014 Hungary/Taszár logóKezdjük mindjárt az elején! Mi is az a European Open?

Az FCI (A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (franciául Fédération Cynologique Internationale belgiumi székhelyű nemzetközi ebtenyésztő egyesület) által elismert hivatalos agility verseny.

A rendezvény törzskönyvezéstől függetlenül, minden kutya számára nyitott. A versenyre mindazon országok hivatalosak, melyek FCI tagok vagy az FCI-vel közvetlen kapcsolatban álló országos szerveztük van. Szervezői okokból a résztvevők száma körülbelül 750 (jól látják, nem véletlenül írtam a nullát a végére) kutyára korlátozódik.

Idén eme nagy versenynek Magyarország, azon belül is, Taszár adott otthont! Természetesen, a mi kis országunk is aktív résztvevője volt 63 indulóval, továbbá 33 nemzet képviseltette magát, köztük olyan messzi országokból is érkeztetek kutyák és gazdáik, mint Brazília, Venezuela, Argentína, Japán, majdnem minden európai ország, és még sokan mások is, továbbá az  Egyesült Államok és Kanada! És itt álljunk meg egy szóra.

Iskolánkat az a megtiszteltetés érte, hogy a verseny előtt felkért minket az USA és későbbiekben a kanadai válogatott vezetője, hogy a verseny előtti napokban szeretnének nálunk edzeni. Mészáros Petrával sok-sok levélváltás és egyeztetés után eljött a nap, amire a mi kis iskolánk nagyon készült és várt. Eljöttek és a mi füvünket koptatták az agility sportban igen nagy nevek, akikre felnézünk és sokat tanultunk és még mindig tanulunk tőlük.

Itt volt Rachel Sanders,  akit rengeteget figyelünk a youtube-on, és ami nagyon vicces volt vele kapcsolatban és ő is jót derült rajta, hogy a hangjáról ismertük meg. Szeretném még megemlíteni Susan Garrett-et is, aki sokat segített, szintén a videómegosztó portálon feltüntetett kisfilmjei alapján, hogyan is tanítsunk meg játszva ezt-azt a kutyáinknak.

Az amerikai csapat 36, a kanadai válogatott körülbelül 20 kutyával érkezett és tréningezett nálunk. Fantasztikusan kedves emberekkel ismerkedtünk meg és kötöttünk barátságot! Nagyon kellemes és szép napot töltöttünk el velük és nagyon reméljük, hogy ők is jól érezték magukat nálunk! Köszönjük!!!

És akkor pár szó és mondat a versenyről, rövidítve EO!

A Syrius Agility csapata csütörtökön reggel teljes menetfelszereléssel (még jó, hogy befértünk az autóba), nekivágott az útnak.

Ezen a napon segítőnek voltunk bejegyezve, ami annyit tett, hogy a csapat edzéseken mi segítettünk, hol verő rudakat igazítani, hol a kúszót visszarakni a helyére, ha azt egy kutya leverte vagy elsodorta. Másnap került megrendezésre a csapatverseny, szombaton az egyéni futamok és vasárnap került sor a fináléra, ahol hazánkból is bejutottak kutya-gazda párosok. A verseny egész vasárnap estig tartott! Mindenki remekül érezte magát, egy nagyszerű társasággal – és most nem csak a Syrius Agility Pécs csapattagjaira gondolok, hanem arra, hogy nem számított ki honnan jött, melyik országból, nagyon jól beszél angolul vagy éppen csak, hogy meg tud szólalni, mindenki beszélgetett mindenkivel, volt közös röplabdázás és egyéb szórakozás, mert itt mindenki egy húron vagy akár mondhatnám azt is, hogy egy pórázon pendült!

Gratulálunk minden versenyzőnek, akik feledhetetlenné tették nekünk ezt a néhány napot! (Élőben jobb volt, mint a youtube-on!) KÖSZÖNJÜK!!!

SHARE IT:

Comments are closed.